Annyira el tudunk felejtkezni a valóságról, hogy az fantasztikus! Tökéletesen játsszuk a "ránk osztott " szerepet:
az embert, aki elszakadt a forrásától, megítéltetett az aktuális társadalmi normák szerint jóra, vagy rosszra. És csak magára számíthat.
Olyan ez, mintha azt mondanám egy felhős napon, hogy nincs többé Nap..hisz nem látom, nem érzem.
...

Ha nem vagy tudatos, az elméd automata pilótára kapcsol, és benne tart abban, amit eddig megismertél..nevezheted biztonságosnak is, hisz bármilyen kellemetlen, de legalább tudod mi következik.

Kedvencem, ez az abszolút megnyugtató gondolat:
Nem te mint személy hozod létre a magasabb verziódat, emeled a rezgésed, nekiállsz összelegózni az általad látott világ szűk szeletéből az addig ismert eszközeiddel, hogy megvalósítsd azt amit belül érzel, élni akarsz...

könnyű elfogadni azt, ami nincs hatással az életedre, a komfortzónádat nem fenyegeti, nem kíván anyagi ráfordítást, sem nagy odafigyelést, sem változtatást tőled. Ez nem is elfogadás valójában.

Ha van egy lakásod ami tele van zsúfolva a te bútoraiddal, van a szüleidtől is jópár darab benne, sőt a nagyszülők ízlése alapján van az egész kifestve és az ő hagyományaiknak megfelelően kialakitva..akkor hol van az amit Te szeretnél? A te ízlésed, a modernebb igényeid?

Gondoskodik-e rólam az Univerzum, vagy mindenért nekem kell keményen megdolgoznom?

Nem csodálkozom azon, hogy ennyi mindenkinek baja van az életével. Hiszen azok a sémák, amiket a felmenőink használtak, valahogy nálunk már nem működnek. Már nem akarjuk lenyelni többé a dühünket, már nem vagyunk hajlandóak megalkudni a középszerűséggel, már nem elégít ki, ha csak fél gőzzel élhetünk.

Nagyon tapasztalat dús hétvégém volt.. Nem úgy történtek a dolgok, ahogy szerettem volna egy bizonyos témában. Láttam, ahogy az első reakcióm feljött: hirtelen csalódott lettem, majd (valami korábbi hiedelem miatt) bekapcsolt a veszteség érzés.. de közben megjelent egy kicsi időre az, hogy okés, ha így jött ki, így jött ki. Végülis rendben van.

Minden amit tudatosan teszünk, és közben nem ítéljük meg jónak, vagy rossznak, az a befejezése pillanatában lezárul, elengedődik!

El szoktál gondolkozni azon, hogy amik fájdalmat okoznak, miért vannak az életedben?